A projektek megvalósulását különböző hatások, rendszerszintű kihívások vagy összefüggések korlátozhatják. Célunk, hogy ügyfeleink számára átfogó biztonságot nyújtsunk szolgáltatásunkon keresztül azáltal, hogy ezek a kihívások gyorsan és rugalmasan megoldásra kerülnek.

A megvalósítás sikerét általában leginkább külső jogi, gazdasági, politikai, környezetvédelmi vagy pedig belső kockázatok alakíthatják, melyek adott esetben lassítják vagy megakadályozzák a projektcélok megvalósulását. Belső kockázatot jelenthetnek az alábbiak:

● pénzügyi zavarok;

● a tevékenységekkel kapcsolatos kockázatok (pl. információáramlás hiánya, ismerethiány, rossz ütemezés, stb.);

● humán erőforrás kockázatai (motiváció hiánya, alkalmazottak fluktuációja, stb.);

● és az eljárásrendi kockázatok (pl. kevés információ az összeférhetetlenségi szabályokról).

Kifejezetten a projektek esetében leggyakrabban a projekt szakmai tevékenységével, a működésével és az indikátorok teljesülésével kapcsolatban merülhetnek fel kockázati források.

Az indikátorok be nem teljesülésének oka lehet például az, ha egy adott képzésben résztvevők száma nem éri el a tervezett számot. Ez gyakran a fluktuációból adódik, amit megfelelő szerződésmódosítással vagy a projekt elején a képzési létszám tudatos tervezésével orvosolhatunk.

Másik példa a képzés minőségének hanyatlása, ami a szakmai tevékenységekkel kapcsolatos zavarokhoz tartozik. Ez abban az esetben fordulhat elő, ha hiányosak a tananyagok, nem a célcsoport számára készült vagy nem tartalmaznak forrásmegjelöléseket. Ilyen esetekben támogatást nyújtunk ennek megfelelő monitorozására, illetve garanciát vállalunk a projektgazdával való együttműködés erősítésére.

A működtetési problémákhoz tartozik a konzorciumi partnerek együttműködésének hiánya, a kapacitáshiány vagy pedig a forráshiányos időszakok. Ide tartozik például a támogatási összeg utalásának késése. Kiemelten fontos, hogy a rendszeres monitoring során a pénzügyi beszámolók minősége az elvárásokhoz mérten valósuljon meg.

Szinte minden pályázat során találkozhatunk kockázatokkal, ezért nélkülözhetetlen, hogy mindig felkészülten, szakértelemmel és rugalmasan álljunk hozzá. A megelőzés és a kezelés leginkább tudatos tervezéssel és agilis hozzáállással segíthető, melyekre a projekt minden szakaszában kiemelt figyelmet fordítunk ügyfeleink számára.